Barion Pixel

Cookbooks és Designfood új helyszínen!

« Vissza
  2020. július 10. 14:59

Kedves Barátaim, Kollégák-Partnerek, Cookbooks - Designfood követők!


Kezdetek:

2011 augusztusában, széles mosollyal, kevésbé tudatos döntéssel a birtokomban besétáltam a Vecsési önkormányzathoz, majd egyéni vállalkozóként sétáltam ki. Nem tudtam mit vállalok fel, a vállalkozói lét mivel jár, pró és kontra a konyhafőnöki pozícióm mellett, de legbelül éreztem, hogy lesz értelme.
Bíztam benne, hogy az általam forgalmazott kiadványok elősegítik a saját és sorstársaim szakmai fejlődését, a kezdő vendéglátósok, civil amatőrök gasztronómiai tudatosságát.

9 év elteltével nem szégyen kicsit nosztalgiázni. Emlékszem, a kezdetekben a könyvek átvételét az éppen aktuális munkahelyem hátsó bejáratánál, vagy éppen annak mélygarázsában oldottam meg (könyvdílerként), mivel csak ez a lehetőségem volt, a házhoz szállítás mellett, üzlethelyiségről még csak álmodni sem mertem.

Így teltek az évek, és egyenesarányosan tüntettetek ki bizalmatokkal, egyre többen választottuk a továbbképzés-önfejlesztés ezen formáját, és ezzel egyre többen biztattatok a tevékenységem továbbfejlesztésére.

Majd futótűz szerűén jöttek az egyre komolyabb változások az életemben, majd a döntések sorozata.
Az egyik döntés következtében 3 évvel ezelőtt, 12 négyzetméteren megnyitottam a Cookbooks.hu bemutatótermét. „Teremnek” nevezni erős túlzás volt a részemről, de jól és komolyan hangzott :-) viszont annál nagyobb örömmel, elszántsággal vágtam bele az új „kalandba”.
A helység kicsi volt, nagyon sok könyvvel, de annál is nagyobb és folyamatosan bővülő ügyfélkörrel rendelkeztem, és nem utolsó sorban sok bizalommal-biztatással tüntettetek ki az elmúlt 3 évben, nélkületek mindez nem ment volna, nem jöhetett volna létre! KÖSZÖNÖM!

Jelen, 2020

A Páva utcai üzlet elindította, majd megalapozta, stabillá tette a köztem és partnereim közötti bizalmi kapcsolatot, amit tovább szeretnék bővíteni immáron egy új helyszínen. Az új helyszín nincs messze a régitől, csupán egy utcára található, a Tompa-Liliom utca sarkától néhány méterre. (GPS-hez ajánlott cím: Liliom utca 44).

Az új belső tágasabb, kényelmesebb, több személy befogadására is alkalmas. A helyiség falfelületeit maximálisan kihasználva egy új, egyedi szolgáltatást vezetek be, a Designfood Prints-et. Az általam készített és kiválasztott alapanyagfotókat limitált-sorszámozott példányszámban, galéria minőségben nyomtatva-keretezve, hologrammal és tanúsítvánnyal ellátva megvásárolhatóak lesznek az üzletben.

A Cookbooks / Designfood új központja ezennel megnyitja „kapuit”, a szokásos heti két nap nyitvatartással.

Fogadjátok szeretettel meghívásomat, látogassatok meg és látogatásotokkal szenteljétek fel az új helyszínt! Első két nyitvatartási nap: 2020.07.17-18 pénteken-szombaton 10-18 óra között várlak benneteket!

Köszönettel, tisztelettel, Antonio